2014. augusztus 5., kedd

Önélatrajz-készítés…

Első hallásra talán egyszerűnek tűnik, de nagyon könnyen elrontható feladat. Számos buktatóval kerülhetünk szembe, a jelentkezők rengeteg szarvashibát követnek el. Pedig rendkívül fontos, hogy ügyesen készítsük el az önéletrajzunkat, hiszen a munkáltatók sokszor jóval előbb találkoznak ezzel a rövid dokumentummal, mint velünk, személyesen, így az első benyomás terhe a papíralapú kivonatunkra, és nem ránk nehezedik. Ezért szeretne az Openjobs segíteni nektek néhány jótanáccsal.

            Az első, és talán a leglényegesebb dolog, hogy ne állítsunk valótlan dolgokat, sőt, féligazságokat se. Ezek a lódítások nagyon könnyen ellenőrizhetők, és az esetek nagy részében azonnal lelepleződnek. A hvg.hu közzé tett egy cikket, amelyben amerikai példákat hoztak fel arról, hogy milyen nagyotmondások fordultak elő az Államokban állásinterjún. Ezek között volt például egy fiatalember, aki katonai gyakorlatot tüntetett fel az önéletrajzában, amelynek időpontjaként születési éve előtti dátumot adott meg. Na jó, ez nyilván egy extrém eset, de higgyétek el, a legcélravezetőbb mindig az őszinteség.
            Vannak olyanok is, akik úgy vélik a nyerő taktika az önéletrajz elkészítésénél az, ha minél több adattal teletűzdelik azt. “Persze, minél többet tudsz írni, annál jobb, de ne felesleges, hasznavehetetlen tényeket sorolj, hanem olyan képességeket és eredményeket, amelyek tényleg kötődnek a megpályázott munkakörhöz” - javasolják az Openjobs munkatársai. Ugyanis, ha hiszitek, ha nem, nem biztos, hogy egy általános iskolai népdaléneklő verseny második helyezettjének lenni előnyt jelent, ha villamosmérnöknek jelentkezel.
            Ne legyél terjengős! Írj egyszerűen, pontosan! Nem kell barokkos körmondatokban fecsegni. Úgysem lesz idejük az interjún, hogy ezeket végigolvassák. Fontos, hogy jól szerkeszd meg az önéletrajzod, hogy szellős legyen. Ez, párosítva az egyszerű mondatszövéssell, nagyban megnöveli az átláthatóságot. És ugyanezért fontosak a dátumok is. Ha dátum szerint rendszerezel, még átláthatóbb lesz a munkád, arról nem is beszélve, hogy a dátum szerinti rendszerezés amúgy is alapvető elvárás.
            Ha már szót ejtettünk a fogalmazásról, legalább ilyen fontos a helyesírás is. Talán elcsépeltnek tűnik újra és úra ezen a csonton rágódni, de bizony szörnyen kiábrándító tud lenni egy munkaadó szemében, ha valakinek az önéletrajzában helyesírási hiba van. Még ha csak elgépelésről van is szó. Szánj rá egy kis időt, és nézd át alaposan, többször is, hogy biztosan minden bakit kiküszöbölj! És végül, talán a legnagyobb szarvashiba, amikor valaki elfelejt elérhetőséget megadni az önéletrajzában. Abban biztosak lehetünk, hogy ezek után, bármilyen meggyőzőek az előtte olvasottak, nem fogunk munkát kapni!

            Reméljük, tudtunk segíteni a megfelelő önélatrajz elkészítésében. A fenti tippek mellett az Openjobs honlapján megtalálható sablonok is a segítségedre lehetnek, használd őket bátran! Mindezekkel felvértezve nem lehet gond elkészíteni a tökéletes önéletrajzot! Sok sikert, jó munkát!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések