2016. április 18., hétfő

A CSOK iránt továbbra is nagy számban érdeklődnek!

Továbbra is nagy számban érdeklődnek az ügyfelek a CSOK iránt a hazai 
bankoknál. Az Openhouse szakmai felmérése szerint a tényleges 
hitelfelvételek többsége jelenleg inkább a használt lakásokra történik, az 
új lakások építése még nem indult be.


A tapasztalatok azt mutatják, hogy az új lakások építésének felfutása csak jövőre 
várható igazán, akkorra - a várakozások szerint - a mostani szinthez képest akár 
meg is duplázódhat az újépítésű lakások száma. Telkeket már most is 
vásárolnak, és beindult néhány olyan építési projekt is, amelyek már korábban 
tervben voltak, de most érkezett el a megvalósítás lehetősége.
A lakástámogatásoknak nagyon szigorú feltételei vannak, amivel elkerülhető, 
hogy egyesek kihasználják a rendszert. A bankok is igen szigorúan vizsgálják a 
kapcsolódó hitelfelvételeknél a fizetési hajlamot és a hitelképességet is. Az 
Openhouse hitelértékesítőinek segítségével összegyűjtöttünk néhány hazai 
pénzintézetet, olyanokat, ahol igényelhető a CSOK. Lássuk hol, milyen 
tapasztalatokról számoltak be! 

Az MKB Bankhoz több mint százan nyújtottak be eddig igénylést, ők döntően 
CSOK-ot, illetve támogatott hitelt igényelnek, elsősorban használt lakásra. A 
bank azt közölte: a lakásárak emelkedése miatt az ügyfelek több esetben is 
kénytelenek voltak lemondani a tervezett lakásvásárlásról, mivel a korábban 
meghirdetett árak olyan mértékben növekedtek, amit már nem tudtak elfogadni. 
Mint mondták: továbbra is mozgásban vannak a vételárak, de mivel az év eleji 
árnövekedés a kereslet csökkenéséhez vezet majd, arra számítanak, hogy az 
értékesítők újraárazzák az ingatlanokat, amelynek hatására nőhet a hiteligény az 
év második felében. Vélhetően megnövekszik az építkezések száma is, most 
ugyanis viszonylag kevés újépítésű lakás van a piacon. Az MKB szerint a februári 
jogszabályváltozás nyomán nőtt az igénylések száma, mivel több olyan ügyfél 
előtt is megnyílt a lehetőség, akiknek korábban a bank nem tudott pozitív 
tájékoztatást adni. Átlagosan nyolcmillió forint támogatott hitelt igényeltek az 
ügyfelek a banknál. Jellemzően kétgyerekesek érdeklődnek, de a 
háromgyermekes igénylők száma is növekszik. Budapesten és az ország keleti 
régiójában érdeklődnek a legtöbben.     
A Budapest Bankhoz hetente több tucat igénylés érkezik, elsősorban használt 
lakások iránt. A bank arról is beszámolt, hogy megnőtt az igénylések száma a 
februári jogszabályváltozások után. Az átlagos hitelcél tízmillió forint körül alakul, 
vidéken elsősorban ingatlanépítés miatt keresik a CSOK-ot, míg a központi 
területeken az ingatlanvásárlásra igényelt CSOK a jellemző.     

Az UniCredit Bank tájékoztatása szerint február eleje óta több mint kétszáz 
CSOK-kérelem érkezett be, a februári rendeletmódosítás tovább könnyítette az 
újlakás-célú támogatás feltételeit. A bank szerint láthatóan megemelte az 
ingatlanok értékét az emelt összegű CSOK bevezetése, így egyes igénylők a saját 
forrás és a CSOK felhasználása mellett hitelfelvétellel tudják csak a vágyott 
ingatlant megvásárolni. A banknál főként meglévő gyermekek után igényelték az 
ügyfelek a támogatást, a befogadott kérelmek 80 százalékában használt lakásra 
kérték a pénzt. Használt lakásnál jellemzően kétgyermekesek kérik a nekik járó 
1 430 000 forint összeget, míg új lakás esetében is a kétgyermekes ügyfelek 
vannak többségben, akik a 2 600 000 forintos összeget is megkaphatják. A 
beérkezett kérelmek főként Budapest és agglomerációja, a megyeszékhelyek és 
a hozzá közeli nagyvárosok ingatlanjaira vonatkoznak. Az új lakásra felvehető 
CSOK-nak köszönhetően az idén élénkülhet az érdeklődés és a kereslet az 
újlakás-építések, a magánszemélyek által épített családi házak iránt, ami 
azonban az új többlakásos társasházak kínálatának hiányában csak évek múltán 
tudja az újlakás-vásárlást előmozdítani a pénzintézet szerint.     
A Takarékbank januártól március végéig több mint 700 CSOK-igénylést fogadott 
be, a 10 plusz 10 milliós kamattámogatott hitelt eddig 30 ügyfél igényelte. Az 
ügyfelek túlnyomó része egyelőre nem az új állami kamattámogatott hitelt, 
hanem az egyéb lakáscélú hiteleket - használt lakás bővítése, vásárlás, 
korszerűsítés - keresi. A megyeszékhelyeken, illetve a megyei jogú városokban 
élénkült az ingatlanpiac és nőttek az árak az új építésű lakások esetében, ami 
még inkább arra ösztönzi az ügyfeleket, hogy az új lakás vásárlásához CSOK-ot 
vegyenek igénybe - írták.

Az Erste Bank tájékoztatása szerint a hiteligénylések 30 százalékához tartozik 
CSOK-kérelem is. Továbbra is felhasználható marad a CSOK önerőként, vásárlás 
esetén a vételárnál, építés esetén pedig a költségvetésben. 

Általános tapasztalatok

A tapasztalatok szerint egyre több városban gyakorlatilag "elfogynak" a kész 
ingatlanok, sőt a beépíthető telkek is. Rendkívül élénk az ingatlanpiac Nyugat-
Magyarországon, főként Győrben, Sopronban, Zalaegerszegen és 
Szombathelyen. Ezekben a nagyvárosokban inkább befektetési célú 
ingatlanvásárlások valósulnak meg, az ingatlanok túlnyomórészt készpénzért 
cserélnek gazdát és kevesebb a CSOK-igénybevétel. A legtöbb érdeklődést Pest 
megyében regisztrálták, majd azt követi Szabolcs-Szatmár-Bereg és Heves 
megye.     
A CSOK-igénylések száma a legtöbb banknál február elején nőtt meg, amikor 
megjelent az új CSOK feltételeit tisztázó két kormányrendelet. A befogadott 
igénylések alapján az emberek 14 százaléka venné fel a támogatást új lakás 
építésére vagy vásárlására, 80 százaléka használt lakás vásárlásra, 6 százaléka 
pedig lakáskorszerűsítésre, bővítésre. A CSOK mellé igényelt lakáshiteleknél 5,9 
millió forint az átlagos hitelösszeg.

2016. április 15., péntek

Most jó pénzügyi tanácsadónak állni!

Rengeteg a hiteltermék, érdeklődőek az ügyfelek

A hitelkamatok csökkentek – ezt írja a média, ezzel van tele a sajtó, mégpedig a kormány azon intézkedései kapcsán, hogy a hitelközvetítői jutalékot rendeletben csökkentette és ezt kívánja a kamatokban is érvényesíttetni. A jegybanki hitel alapkamat a kormányrendeletet lekövetve valóban picit lejjebb ment (egészen pontosan 0,15%-kal), de van rá példa, hogy egyes hiteltermékek alapkamatát az elmúlt hetekben felfelé korrigálták, vagy a bejelentés napján emelt éppen kamatot  egy adott pénzintézet. Sok bank ezt a minimális csökkentést tehát nem fogja érvényesíteni.
A köztudattal ellentétben – a fentiek fényében - érdemes továbbra is körülnézni a biztosítási és hiteltermék piacon.
Mivel az ügyfelek az egyre átláthatatlanabb intézkedések kapcsán jobban keresik a bankfüggetlen tanácsadókat, az Otthont Teremtünk csapata bővülés elé néz. Az Openhouse cégcsoport Otthont Teremtünk Országos Közvetítői Hálózata a pénzügyi szolgáltatások teljes skáláját lefedi. Tehetséges, képzett és lelkes munkatársaik segítségével testreszabott pénzügyi szolgáltatásokat nyújtanak minden érdeklődő ügyfél számára. Az Otthont Teremtünk szinte minden magyar pénzintézettel kapcsolatban áll, gyakorlatilag az egész pénzügyi palettát értékesíti - figyelembe véve a jelenleg létező összes állami támogatást (lakástakarékot, CSOK-ot, pályázati – lakossági, társasházi, KKV szegmensre vonatkozó támogatásokat) is. Az eddig megszokottaktól eltérően azonban azok jelentkezését várják elsősorban, akik már legalább fél évet dolgoztak ebben a szektorban, így tudják, milyen előnyökkel jár az, ha olyan potenciális ügyfelet tájékoztathatnak, akinek az előzetesen felmért pénzügyi , vagy az  otthonteremtés egyéb (pld. megújuló energia) igényeire megfelelő válaszokkal érkeznek a tárgyalásra, melynek eredménye a garantált szerződéskötés.



2016. április 11., hétfő

Meddig tart még a mostani emelkedés?

Az elmúlt év végét, de különösen a mostani esztendő elejét mindennél jobban jellemzi az, hogy egyre csak nő az árszínvonal, és még mindig, vagy inkább már megint hatalmasak a lokációs különbségek. Az Openhouse Országos Ingatlan Hálózat szakértői szerint az áremelkedések összességében szinte drámainak tűnnek, de a trend mégsem mondható általánosnak.
Az elmúlt hónapokban tapasztalt változások felrázták az évekig szunnyadó, olykor-olykor kínlódó ingatlanpiacot. A lakáspiaci optimizmus és az árak emelkedése már a hivatalos statisztikákban is igazolódik. Az elmúlt években Budapest és az ország nyugati régiója szinte szárnyalt az adás-vételek tekintetében, de a megyék többsége azonban változóan teljesített az átlagos irányárak tekintetében. Az átlagárak várhatóan tovább nőnek majd a népszerű környékeken, míg a kevésbé felkapott településeken akár további árcsökkenésre is számítani lehet.
Valamennyi lakóingatlan-típus drágult az elmúlt időszakban. Az év eleji árnövekedést követően az új építésű ingatlanok átlagára később lényegében nem változott, jelentős emelkedés történt viszont a használt lakások legnépszerűbb, 50–70 négyzetméteres szegmensében: az országos átlag csaknem 7 százalékkal, 21 millió forintra nőtt januárhoz képest. A panellakások szintén több mint 6 százalékkal kerülnek többe.
A 3 ezer négyzetméternél kisebb lakóövezeti és külterületi telkek átlagára a korábbihoz hasonlóan 12 millió forint maradt, Budapesten viszont 3 százalékkal, 33 millió forintra nőtt. A győri telkek ára egy hónap alatt 24 százalékkal, 12 millió forintra, a soproniaké 12 százalékkal, 22 millió forintra mérséklődött, a keleti országrész nagyobb városaiban viszont némi drágulás volt megfigyelhető.
Az árakat a CSOK csak tovább húzta, hiszen az látszik az országos adatokból, hogy míg tavaly júliusban körülbelül 220 ezer forintért kínáltak egy eladó otthont, addig ezt idén januárban már 312 ezer forintért tették ezt. Az elmúlt évben július és szeptember között volt erősebb a drágulás, az ősz pedig a lassú emelkedés időszaka volt.

A legnagyobb mértékű növekedés decemberben és januárban hagyott nyomott, amelyet a kormányzati ingatlanpolitikába bevezetett módosítások idéztek elő az ingatlanpiaci szakértők. A 2015-ös év tehát beindította az ingatlanpiacot, de az azóta tartó drágulás még nem ért véget.

2016. április 5., kedd

A most induló Openhouse Ingatlan Zrt. újabb bevetésre vár!



Lépjen be a közösségbe, hiszen indulnak az Openhouse Közösségi Ingatlanirodák!
Mi, az Openhouse Országos Ingatlan Hálózat szakemberei azt már jó néhányszor kifejtettük és be is bizonyítottuk, hogy nálunk a legnagyobb érték az ember! A célunk nem egyéb, mint az, hogy mind az ügyfeleinknek, mind pedig a kollégáinknak olyan professzionális ingatlanirodákat üzemeltessünk, amelyekben mindannyian jól érezzük magunkat és amelybe mindig, minden élethelyzetben szívesen térnek be az emberek.
Az Openhouse-nál kényesek vagyunk arra is, miként tartjuk a kapcsolatot az ügyfelekkel, kezdve onnan, hogy valaki éppen csak belép az Openhouse valamelyik irodájába. Nagyon fontosnak tartjuk a személyes kapcsolatteremtést, a kényelmet és az irodán belül a minél bensőségesebb hangulat kialakítását, lehetőleg a legmodernebb belsőépítészeti megoldásokkal kísérve.
Az Openhouse céghálózata hamarosan már mint közösségi ingatlanhálózat pozícionálja magát. Már az idei évben elkezdjük a közösségi Openhouse ingatlanirodák meghonosítását. Ezzel az a szándékunk, hogy mi ügyfeleinknek még több olyan értéket közvetítsünk, amelyek társadalmi szempontból is igen fontosak. A közösségi ingatlanirodák az Openhouse Premium minőségű szolgáltatáscsomaggal állnak rendelkezésre, megfelelve az ügyfeleik és a környezet sokszínű igényeinek is. A Prémium kategóriás irodákkal egy egyedülálló szolgáltatási csomagot indítottunk el, hiszen általuk az ingatlanközvetítés számos, az ingatlaneladáshoz, -vételhez, -felújításhoz kapcsolódó szolgáltatást kínálunk, különleges infrastrukturális környezetben. (http://franchise.oh.hu/premium)
2016-ban elindítjuk az Openhouse ingatlanirodák új generációját! A We Work szemlélet alapján kialakított irodák újdonsága a közösségi ügyféltérben rejlik, ahol az Openhouse értékesítői és szerződéses partnerei egy helyen kínálják szolgáltatásaikat, kölcsönösen megosztva egymással az ügyfelek megkereséseit, előnyt szerezve nekik a kizárólag nálunk elérhető kedvezményes árazású szolgáltatásokkal. A We Work alapján kialakított terekben sok más mellett az alábbi szolgáltatásokat kínáljuk: generálkivitelezés, tervezés, lakberendezés, alternatív energiaforrások bázisa, biztonságtechnika, hőkamerás épületdiagnosztika, ügyvédi munka.
A We Work konstrukcióban tervezett első ingatlanirodánkat 2016 elején nyitjuk meg Budapest szívében!
Lássuk, mely értékek jelentik a legfőbb motivációt a közösségi Openhouse ingatlanirodák megalapítására? Számunkra elengedhetetlen figyelembe venni a társadalmi beágyazottságot, a nyitottságot, az emberközeliséget, a környezettudatosságot, a fenntartható működést, azt, hogy kerékpáros-barát is legyen a munkahely, valamint mindezek mellett teljesen akadálymentes. Az ilyen irodákban tervezzük az Open filmklubot, kiállításokat helybéli művészek alkotásaiból, orvosi tanácsadást szépkorúaknak, állás- és ingatlanbörzéket.
A leendő sajátosságok között meg kell említenük az öko kávézót, valamint azt a saját oktatótermet, amelyet külsős partnereink számára is felajánlunk.
Látogasson el személyesen a fővárosi mintaegységünkbe!   http://oh.hu/irodak/reszletek/72-openhouse-budapest-ingatlaniroda
Kollégáink várják megkeresését! Openhouse – Bízza profikra ingatlanügyeit!


2016. február 23., kedd

Presztízs értékű megmérettetések


Az Openhouse Országos Ingatlan Hálózat mindig is fontosnak tartotta franchise partnerei, ingatlan értékesítői és hitel ügyintézői elismerését. Évről – évre egyre nagyobb presztízst jelent a legjobbak között való szereplés, mind a franchise partnereknek, mind a Kollégáknak!
Elismerésre kerül a legjobb iroda, ahol nem kevesebb, mint 39 franchise partner versenyez. Továbbá az év értékesítői is jutalmat vehetnek át, ők immár 428-an vannak országszerte!
„Franchise partnereink és Munkatársaink jutalmazása a kezdetektől fogva, tehát immár 10 éve sarkalatos pontja és mozgató rugója az ingatlan hálózatunknak. Ezeket a megmérettetéseket a Kollégák kicsit sem teherként, hanem inkább célként élik meg a mindennapokban. Az év értékesítője vagy az év hitelügyintézése egyéni elismerés, tehát itt egyénileg küzdenek a Kollégák. Az év irodája címet azonban csak azok nyerhetik el, akik egész évben közösen dolgoznak és összefogásukkal erősítik az várost, az irodát!” – számolt be Molnár Szabolcs Tulajdonos Úr a díjátadó ünnepségen.
Az ünnepségen Molnár Szabolcs Tulajdonos Úr, Weicher András Fejlesztési Igazgató Úr és Szegedy Péter Szakmai Igazgató Úr adták át a díjakat.

Kategóriák és a díjazottak

2015. év legkiválóbb hitelspecialistái
Irodára jutó volumen alapján

1. helyezett: Nicklné Szilágyi Melinda- Sopron
2. helyezett: Tóth Adrienn- Győr
3. helyezett: Fodor Roland- Jászberény
  

2015. év legkiválóbb hitelspecialistái
Teljes volumen alapján

1. helyezett: Horváth Csaba- Siófok, Szombathely
2. helyezett: Kovács Judit- Tata-Tbánya-Komárom
3. helyezett: Nicklné Szilágyi Melinda- Sopron-Csorna


2015. év legkiválóbb
Hitelspecialistái, Proaktivitás díj

Fodor Roldand- Jászberény


2015. év legkiválóbb értékesítői
Év értékesítője

1. helyezett: Várdai Andrea – Siófok

2. helyezett: Bubla Zoltán – Mosonmagyaróvár

3. helyezett: Fülöpné Máté Ildikó – Győr

2015. év irodája

1. Openhouse Győr

2. Openhouse Siófok

3. Openhouse Sopron


„A díjazott értékesítőknek és az irodák munkatársainak szívből gratulálunk és köszönjük a tavalyi évben nyújtott kimagasló teljesítményüket. 2016-os évre is hasonló eredményeket kívánunk és buzdítjuk a többi franchise partnert is, legyenek 2016 évben Ők is a díjazottak között!” – zárta a díjátadót Szegedy Péter Szakmai Igazgató Úr.


2016. február 15., hétfő

Nem érdemes a lakásbiztosításon spórolni!

Soha ne fess az ördögöt a falra! Még mielőtt megtörténik a baj, gondolkodjon el, mindent bebiztosított otthonában? Hiszen ma már a legtöbb lakástulajdonosnak van valamilyen biztosítása, de hogy ez elégséges védelmet jelent-e, az bizony csaj akkor derül ki, ha kára keletkezik. A piaci szakemberek általános tapasztalata az, hogy az emberek többsége alulbiztosítja vagyonát.

Nem érdemes a lakásbiztosításon spórolni! Ha ezt teszi, rendkívüli kockázatnak teszi ki a családját, hiszen ha egy káresemény után nincs meg az elégséges biztosítási fedezettel, pláne fedezet nélkül vannak az ingatlanok és az ingóságok, az a teljes anyagi romlást jelentheti a család számára.
Lássunk néhány jó tanácsot a lakásbiztosításhoz az Openhouse tanácsadóinak segítségével!
Pontos és fontos a jó leírás
Biztosítás kötésénél pontosan határozzuk meg az értéket, ne a piaci, hanem az újjáépítési/pótlási érték számítson! Az alulbiztosítottság gyakran annak a következménye, hogy az ügyfelek általában nincsenek tisztában a biztosítási alapokkal. Az első lépés mindig az ingatlan és az ingóságok értékének a meghatározása. Itt az a szabály, hogy ingatlan esetében az újjáépítési, ingóság esetében pedig a pótlási értéket kell figyelembe venni. Egy nagyobb kár esetén ugyanis a piaci érték nem irányadó, a biztosítónak azt az összeget kell térítenie, amelyből az adott ingatlan újra felépíthető, illetve az ingóság újra beszerezhető.
Vettünk-e új tárgyakat?
Évforduló előtt tekintsük át az elmúlt év vagyongyarapodását! Milyen új ingóságokra tettünk szert, mennyit gyarapodott az ingatlan? Ha igen, ezt vezessük át a szerződésünkbe! Ennek a legegyszerűbb módja, ha felkeressük a biztosítási tanácsadónkat, és bejelentjük a módosítási igényünket.
Kell a számla is!
Fontos tudni, ha káresemény történik, a biztosított a bejelentéskor köteles bizonyítani, hogy valóban a birtokában volt a vagyontárgy, amelyet a biztosítási esemény következményeként kár ért. A biztosító ugyanis a megadott biztosítási összeget abban az esetben fizeti ki, ha a károsult bizonyítani tudja, hogy a vagyontárgy a tulajdonában van. Ezt tanácsos hivatalos számlával, vagy egyéb dokumentummal igazolni. A kár nagyságrendjének alapján a legjellemzőbb káresemények egyébként a betöréses lopáskár, a vezetékes vízkár és a tűzkár, gyakoriság szempontjából pedig a vezetékes vízkár és az elemi károk. A számlát tehát új vagyontárgy vásárlásakor őrizzük meg!
Kérjen Ön is All risk biztosítást!
Az angolból magyarosított „minden kockázat” elnevezésű biztosítás – ahogy a nevében is benne van - összkockázatú, vagyis minden kockázatra kiterjed. (Ez alól természetesen vannak kivétel, például a biztosított szándékos károkozása a saját vagyonában.)
Ennél a típusnál az a lényeg, hogy a biztosítása szolgáltatása all risk biztosítás esetén sokkal jobb, mindenre fizet, ami nincs kizárva. Egy átlagos, normál biztosítás csak azokra a kockázatokra fizet, amelyek a biztosítási feltételekben szerepelnek. A feltételben meghatározzák, melyek a biztosítási események, és ha azok a feltételben leírt módon bekövetkeznek, akkor fizet a biztosító. Például viharkár esetén meghatározzák, hogy milyen sebességű szél vagy milyen mennyiségű csapadék okozhatja a kárt. Megkérdezik a meteorológusokat is a kár esetén, hogy a sebesség vagy mennyiség tényleg akkora volt-e. Ha nem teljesül valami, akkor a biztosító nem fizet.


Népszerű bejegyzések